Autó és a nyest

Egyre több embernek okoznak komoly anyagi kárt és nem kevés bosszúságot a lakott területen mind gyakrabban felbukkanó nyestek.

Lehetséges károk

Az élőhelyüktől megfosztott állatok megtanultak alkalmazkodni az új körülményekhez, így a jelek szerint most nekünk kell újra hozzájuk igazodni.
Ugyan ökonómiai rendszerünk egyik fontos tagja a nyest (Martes foina), azonban a károk, amelyeket egy járműben okozhatnak bosszantóak, költségesek és helyrehozásuk időigényes lehet!

Ezek az apró állatok nagyon félénkek, elsősorban a biztonság érzése miatt szaladnak autóról autóra az éjszaka leple alatt. A motorház jól zárt terület, számukra olyan lehet, mint egy bunker. Főleg a ritkábban használt kocsikba szeretnek be­fészkelni, de hűvösebb időben a motor melege szinte vonzza őket.

A nyestek szeretik a kábelek szigetelését, műanyag burkolatokat. Az elektromos vezetékek javítása azonban több tízezer forintba kerül. Nem ritkák a több százezres javítási számlák sem.

 

Milliárdos károk

Bár hazai adatok nincsenek a nyestkárokról, beszédesek a német autóklub, az ADAC felmérései. A legtöbb nyestkárra az április és július közötti időszakban kerül sor, de a karcsú testalkata révén bármilyen apró résen szinte bárhova bemászni képes állat egész évben aktív. 2016-ban a nyestek több mint 205 ezer autós káresetet okoztak Németországban, mintegy 66 millió euró (20,6 milliárd forint) értékben. Az ADAC munkatársait 2017-ben közel 12 500 esetben riasztották olyan autóhoz, melyről később kiderült, hogy nyestkár miatt vált mozgásképtelenné.

Svájcban csak az AXA biztosító évente átlagosan 40 millió svájci frankot (13 milliárd forint) fizet ki nyestkárra az érintetteknek a casco biztosításra. 

Ha koszos mancsnyomokat lát reggel az autóján és kipróbált már minden városi legendát, ami nem vált be (kutyaszőr, vizes palack) és nem akar drága:

  • elektromos védelmi rendszert,
  • ultrahangos riasztót,
  • plusz motortér burkolatot,

akkor ne keressen tovább! Megtalálta a megfelelő minőségű és pénztárcabarát megoldást!

Próbálja ki termékünket, amely már az osztrák autósok körében bizonyított és most elhoztuk Önnek, hogy ne érje bosszúság és váratlan kiadás.

Termékünk:

  • emberre nem veszélyes
  • humánus, állatbarát megoldás
  • azonnal használható, hatékony
  • évek óta bizonyít a nyugat-európai piacokon
  • 6 hónapos védelmet nyújt (teljes nyestszezon)
  • osztrák minőség

VÉDJE AUTÓJÁT NYESTRIASZTÓ TERMÉKÜNKKEL!

 

A termék gyártója:

Windhager HandelsgesmbH osztrák tulajdonú céget 1983-ban alapították. Fő profilja a rovarvédelem, rágcsálóvédelem, riasztórendszerek, kerti kiegészítők. Több mint 35 éves fennállása alatt meghódította a német, svájci és osztrák piacokat. Megbízható minőség, kézzelfogható termék, hatásos védelem.